A siker válsága

Egy idő után sokan úgy érzik, hogy már nem sikeresek. Vannak, akik úgy látják, bizonyos értelemben elbuktak, legalábbis megrekedtek. A jövő nem tartogat többet, érdekesebbet, jobbat. Mások sikeresnek látják magukat, mégsem egészen oda jutottak, ahol lenni szeretnének, legalábbis nem érzik úgy magukat a sikerek csúcsán, ahogyan azt korábban elképzelték. Miért gyakori ez a jelenség?

Gergen és Gergen három alapvető narratív formát különböztet meg, amikor az élettörténeteket vizsgálja, regresszív, stagnáló és progresszív történetet. A regresszív történet arról szól, hogy valami elveszik, kevesebb lesz, rosszabbak a kilátások. A stagnáló az állandósulásról szól, a történetben a jövő a jelennel azonos szinten marad. A progresszív történetben valami fejlődik, jobbra fordul, a jövő többet tartogat. Mindannyian szeretnénk a saját életünk történét progresszívnek látni, a jövőtől valamiben többet várni. Természetes, hogy siker történetet keresünk az életünkben. Az érdekes kérdés az, hogy

Mikor vagyok sikeres? Hogyan épül fel a történetemben a siker fogalma, mihez kötöm? Miben és hogyan kell sikeresnek lennem ahhoz, hogy sikeresnek lássam magam?

Jung szerint más szempontok lesznek fontosak az életünk délutánján, mint a délelőttjén. Életünk első felében a kifelé fordulás, a megismerése és a megszerzés a fő irány. Fel kell nőnünk, meg kell értenünk mi történik körülttünk, majd önálló egzisztenciát kell építenünk és családot alapítani. Ezekhez elsősorban a külvilághoz való igazodás segít hozzá. Az élet második részében felmerül az a kérdés, ki is vagyok én valójában? Mit várok még az élettől? A délután fő célja a belső kiteljesedés, a személyiség mélyebb rétegivel való kapcsolódás. Felszínre hozni mindazt, ami bennem van. Az életút felétől elkezdjük szintetizálni, összerakni a tapasztalatokat és személyes megéléseket. Értelmet keresünk a történésekben. Másrészt egyre fontosabbá válik, hogy személyes tapasztalatunkat másokkal is meg tudjuk osztani, értékeink mentén mélyebb emberi kapcsolatokat találjunk.

Az indai hindu világkép hasonlóan gondolkodik: életünk első felében elvesszük a világtól amire szükségünk van, hogy felépítsük magunkat, életünk második felében pedig visszaadunk a világnak. A személyes tapasztalat, a tudás és a vagyon átadása a jövő generációjának örök törvényszerűség, így azok veszik hasznát, akik utánunk jönnek.

A mai világ még az élet délelőttjét éli. A mai világ egy olyan siker narratívában él, hogy fokozni lehet mindent, és fokozni is kell a sikerhez. A termelést, a fogyasztást, a népességet, a gdp-t, a vagyont. A másik tényező, ami fontos a sikerhez, megállítani az időt, fiatalnak maradni. A mai sikeres ember egy örök fiatal, aki egyre többet szerez mindenből. Egy végtelenbe nyújtott ifjúkor. De ahogy múlik az idő, ez egyre inkább önmaga paródiájává válik. Van valami disszonáns abban, amikor a hatvanas srácok és csajok átoperált testben, megkeményedett de elszánt lélekkel hajszolják az élményeket, a dőzsölést, mindig többet akarnak markolni mindenből. Érezzük, hogy itt valami nem kerek. A világunk nem ismeri, nem támogatja, hogy megtaláljuk életünkben a délután értékeit. Széllel szemben kell vitorláznunk, ha mi ezt keressük.

Éppen ebből az ellentmondásból születik az életközepi válság, a siker válsága. Az életünk túlmegy egy ponton a délelőttön, a lelkünk természetes útján elkezd befelé fordulni, megújulni, amit viszont a külvilág nem lát, nem támogat. A civilizációnkban ez a fordulópont válságként jelentkeznek legtöbbünk számára. Ugyanúgy, mint ahogyan univerzálisnak hisszük a dackorszakot, vagy tizenéves kor válságát, pedig nem az. A legtöbb a nyugati modern pszichológia által megfogalmazott válság kultúra függő jelenség, erre pl Malinowski kutatása világított rá. A fordulópontok természetesek, válsággá a kultúránk teszi ezeket, azzal, hogy a kultúra által adott minta nem megfelelő, nem követi az emberi természetet.

Hogyan tudjuk megteremteni a számunkra megfelelő délutánt? Hogyan oldhatjuk meg a válságot? A válság megoldása a megújulás. A válság elkerülhetetlen, a megújulás képessége fejleszthető.

A válság nem jelenti azt, hogy amit eddig tettünk, az nem helyes. Amit eddig elértünk, az nem érték. Inkább arról szól, hogy ezen a módon nem tudunk többet elérni, nem tudunk még jobb életet élni. Nem lehetünk sikeresek azonos módon, nem tudjuk átvinni céljainkat az élet következő szakaszára. Ha a sikert ugyanabban akarom mérni, egyre kevésbé érzem jól magam. Át kell értelmeznem mit jelent a siker, a haladás, a progresszió az életemben. Mikor haladok jó irányba. Az is lehet, hogy ki kell dobnom pár nehezéket, de az is lehet, hogy semmit sem kidobni abból, amit hoztam. Ami biztos, a progressziót másban kell mérnem. Van egy nagyon érdekes film erről a váltásról: Ambíciótól az értelemig.

Amiért nehezebb a délután, mint a délelőtt, az talán az, hogy itt nincs kész térkép. A délelőtthöz a kultúránk megadja a térképet, mit és hogyan kell végigjárni ahhoz, hogy jó életem legyen (tanulás, karrier, életkörülmények). A délután térképe viszont egyéni, bennem van elrejtve. Saját magam számára kell értelmet találni abban, amit csinálok. A saját értékeim szerint kell felépíteni a munkámat. A számomra értékes dolgokat, tevékenységeket, embereket kell felfedeznem. Magamra vagyok hagyva ebben. Az irány és a mérce is személyes. Az, hogy mikor jó az, amit teszek, mikor felel meg nekem az, ami történik, már csak saját magam számára tudom értelmezni.

A délutánban a külső mércéknek való túlzott megfelelés egy nagy akadály tud lenni. Ha fenn akarom tartani a függést a másoknak való állandó megfelelésben, akkor az eltávolít a valódi céltól, önmagam és a saját utam felfedezésétől. Általában ez vezet az energiavesztéshez, amit nagyon sokan megélnek a karrierjükben, éppen amikor már elérik, amit elterveztek. Ha sokáig tartja magát valaki ebben az állapotban, az pedig a kiégéshez, teljes energia hiányhoz vezet. A burnout is egy civilizációs betegségünk lett, nem véletlenül.

A válság megoldásának kulcsa benned van. A megújulás ezen a ponton belülről tud megtörténni. Saját magadnak tudod felépíteni azt a történetet, ami rólad szól, a te mértéked és értékeid szerint halad. Akár a karrierben, akár a magánéletben, a belső értékek beépítése, összehangolása, kiteljesedése felé vezet az út. Nem is elsősorban a cselekvésről, hanem a megélésről szól a megoldás, hogyan vagy jelen a saját életedben, hogyan látod magad, miért vagy ott ahol vagy, és hogyan kerül mindez összhangba azzal, aki valójában vagy. Az a cselekvés, ami a kiteljesedés felé visz, ebből tud elindulni.

Az élet délutánja nem lehet tudni pontosan mikor kezdődik el. Van ki hamarabb eléri ezt a pontot, harminc pár évesen, van aki tovább jól érzi magát a délelőttben és inkább ötven körül. Ami lényeges, hogy ilyenkor kevés az, amit korábban láttunk, ki kell egészítenünk azt, amit keresünk.

A délelőtt fő kérdései:

• hogyan érhetem el az életben, amit meg akarok szerezni?
• mit kapok a munkám által? pénz, fejlődés, tudás?

A délután fő kérdései, amivel ez kiegészül:

• mire van szükségem, hogy jól érezzem magam, amikor dolgozom? mikor vagyok összhangban magammal a munkámban?
• mit adok másoknak a munkámon keresztül?

Ideális esetben ekkor már fenn tudom magam tartani, megalapoztam olyan tudást, tapasztalatot, egzisztenciát, amivel több választási lehetőségem is van. Az is lehet, hogy a délelőtt úgy ér véget, hogy összeomlik, amit eddig felépítettem. Bárhogy is, az eddigi tapasztalatra mindenképp tudok építeni. A lényeg a megújulás képessége. Most az válik fontosabbá, hogy amit csinálok annak legyen értelme. Önazonos legyen. Otthon érezzem magamat benne. Érezzem, hogy az életemben úgy lehetek jelen, amilyen én vagyok. És végül, hogy az aki én vagyok, mások számára érték. Adni tudok, a munkámon keresztül, vagy az élet bármely területén.

Értéket adni bármilyen területen lehet. Az önmegvalósítást sokan úgy értelmezik, mint egy különleges szakmák számára fenntartott magaslatot. A Békés Harcos mestere benzinkutasként szolgálja az embereket. Ismerek diplomatát, aki szakács lett, mert abban találta meg önmagát, hogy finomat főz másoknak. Ismerek óvónőt, aki óvónő maradt, de felfedezte milyen óvoda az, amiben hisz, amiben teljes odaadással tud dolgozni. Minden foglalkozás egyenértékű abban, hogy megtalálhatom benne önmagam, és azt a szépet, jót, amivel mások életét tudom gazdagítani.

Jung szerint életünk önmagunk mélyebb valóságának egyre teljesebb megélése felé halad. Az energia az ismeretlentől áramlik az ismert felé, a mélyből a felszínre, az eddig önmagamtól távol tartott részeimtől az ismert részeim felé. Az energia az áramlás, a kiegyenlítődés, a találkozás folyamata. A délelőtt fő kérdései kiegészülnek a délután kérdéseivel, ez a kiteljesedés elkerülhetetlen, ha meg akarom találni a belső energiát.

Szerző: Leuko Ferenc

Összes bejegyzés---->